Seregi Zoltán, a Békés megyei Jókai Színház rendezője:

Tisztázzuk a fogalmakat…!

Fasizmus: (Politika) 1. Az imperialista burzsoáziának a vad nacionalizmus és fajgyűlölet alapján álló terrorista diktatúrája [Magyar Értelmező Kéziszótár, Bp. 1980.]
Tisztára retro hangulatot érzek. Mintha visszafelé forogna az idő. Az 50-es, 60-as évek fagyos lehelete vacogtat. Ilyen artikulátlan, buta és agresszív fasisztázás, nácizás akkor volt „divatban”. Valódi oka akkor sem volt. Rákosi, Révay, Gerő és Aczél vörösre tapsolják tenyerüket a pokolban. (Biszku még csak készül oda). Beérett a vetés. Hatvan év múltán is „zengazének”. Az örökösök hisztérikus kórusa ugyanazt szajkózza. Úgy látszik a balliberális értelmiség egy része sehogy sem tud szabadulni a múlttól, pedig fiatal korukban harcosan haladónak mutatkoztak a múlt eltörlését illetően. Mára maradiak lettek, görcsösen ragaszkodnak a múlt század második felének dohos fasisztázáshoz. Pedig azóta a világ igencsak megváltozott. Nem vették volna észre? Dehogynem. Másról van szó. Komoly érdekekről, meg pénzről meg befolyásról meg manipulálásról. Akárcsak az 50-es években és később.
„Mivel a nemzetiszocializmus nevében súlyos, emberiség elleni bűntetteket követtek el, az úgynevezett náci kártya kijátszása alkalmas a vitában részt vevő fél megbélyegzésére, démonizálására, egyúttal a figyelem elterelésére annak valódi érveiről, s a legtöbb esetben végérvényesen kisiklatja a párbeszédet.” (Alain Besançon, francia történész)
Szeretném leszögezni – mielőtt kódolt zsidózással vádolnának – hogy a balliberális gondolkodásúak táborában nemcsak zsidó vallású, származású, szellemiségű vagy kettős állampolgárságú honfitársaink vannak. Botrányos és elfogadhatatlan hogy a XXI. században egy demokratikus európai országban negyven év kommunista diktatúra után művészek művészeket lefasisztázzanak, lenácizzanak, csak azért mert azok másként gondolkoznak a világról, a magyar kultúráról, a társadalomról, a hitről, az igazságról, a magyarságról, a zsidóságról és ennek hangot sőt egy kis fővárosi színházban teret is kívánnak adni. Mert se náci darabok, se zsidóüldözés, se kirekesztés, se fajgyűlölet, se faji megkülönböztetés, se táborok! (Hála istennek!).
Másként gondolkozás viszont van. De csak másként gondolkozás. Valamikor a balliberális értékrendben ez még haladónak számított. Mára úgy látszik ez már „meghala(ó)dott”...

Harmath Albert színművész: szívből gratulálok Dörner Györgynek és Csurka Istvánnak! Örültem Tarlós úr döntésének, örültem annak, hogy lesz egy színház, ahol jó magyar műveket játszanak. Azért is, mert „nevelni” kéne a közönséget. A vád az, hogy újnyilas, meg náci veszély van, és ez a színház fasiszta lesz abszurd, de mégis szólni kell róla. Az a nemzetközi liberális támadás, ami Magyarországot éri jól mutatja, kikkel állunk szembe. Ezek a liberálisok ragaszkodnak pozíciójukhoz, azért is, mert azzal pénz jár. Ezért minden aljasságra képeseket. Egy 95 éves bácsi elmondta nekem, hogy nagyon sok gonosz embert ismert, de a leggonoszabb rendszer a kommunizmus volt. Ma már szó sincs kommunizmusról, nem a politikai hatalom tilt, hanem a gazdasági próbál tönkretenni embereket. Most egy hihetetlenül erős támadás történt meg a gazdasági és kulturális vonalon. Heller és Kertész támadásai a szélsőségekre példa, rajtuk kívül vannak még támadók, csak ők kissé halkabbak. Ezek az emberek a hivatásos aláírók és megbélyegzők, akik terrorizálnak minket. Ők azokat, akik nemzetben gondolkodnak, fröcsögve lenyilasozzák, leantiszemitázzák. Ezért tartunk ott, hogy még mindig a mi oldalunkon állók félnek, és nem mernek megmukkanni – tisztelet a kivételnek. Az meg egy külön kabaré, hogy még működik nálunk antifasiszta egyesület. Mert aztán oly sok a fasiszta nálunk, hogy rájuk hatalmas szükség van? Ezzel az erővel lehetne olyan egyesület, ami még mindig a tatárok és a törökök ellen küzd. Bizonyára ezek az emberek nem tudják definiálni a fasizmust. A kis nemzetek létét, kultúráját és identitását valóban veszélyezteti az a globalizációs folyamat, amelynek tanúi és elszenvedői vagyunk. Gyakran hangoztatom, hogy számtalanszor találkozunk olyan magyarul beszélő egyénnel, akinek erkölcsisége a magyarságtól teljesen idegenné lett. Magyarnak lenni tehát erkölcsi fogalom is.

Poór Péter táncdalénekes, a magyar zenei paletta egyik legsokoldalúbb művésze már népszerű énekesként 1974-ben elvégezte a Színművészeti Főiskola operett-musical szakát Vámos László osztályában, majd három-három évig a Szegedi Nemzeti Színház, ezt követően a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. Opera-és operett- és musicalszerepeket játszott. Mindezt azért is bocsátom előre, hogy olyan művész nyilatkozik az Új Színház-ügyről, aki jól ismeri a színpadot.
Kedves Péter! Hogyan fogadtad, hogy a főpolgármester úr pályázat alapján Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház élére?
–Tarlós István döntését pártatlannak érzem. Meggyőződésem, hogy a főpolgármester úr, akit egy rendkívül széles látókörű, higgadt és korrekt embernek ismerek, egyértelműen szakmai okokat vett figyelembe, amikor Dörner György kinevezése mellett döntött. Dörnert kiváló színészként ismerem, arról pedig, hogy milyen színházvezető lesz, még korai nyilatkozni. Ezért nem érzem korrektnek, hogy már most támadják személyét. Szándékai jók, nemesek és várom, hogy megvalósítsa azokat. Meggyőződésem, hogy Dörner György nagyon jól ismeri a magyar drámákat, színműveket, színházi világot. Miért is ne legyen egy olyan színház, ahol a magyar darabokat részesítik előnyben?

Lippai László színművész: nagy boldogsággal tölt el, hogy végre lesz egy színház, ahol a repertoár nagy részét a magyar drámák teszik ki. Ez sajnos megosztja a szakmát, és a színészek egy része nem is mer állást foglalni. Felhívnak telefonon, és megkérdezik: mit gondolsz, vállalhatok-e ott fellépést? Azt hiszik, hogy azzal, hogy ott fellépnek, már-már egy pártrendezvényen vesznek részt. A válaszom az ilyen kérdésekre: jó színházban, jó darabban, jó kollegákkal miért lenne baj szerepelni. Rám számíthatnak Dörner Györgyék, én kiállok az ő művészeti koncepciójuk mellett. A három szakember –Dörner, Csurka István és Pozsgai Zsolt – neve számomra garancia, hogy minőségi színházat csinálnak. Mindannyiukkal sokat dolgoztam együtt. Több Pozsgai-darabban játszottam is, Zsolt nem egyszer rendezett engem. Dörner György jó barátom és nagyon sok filmben és színdarabban volt a partnerem. Csurka István darabjaiért pedig egyenesen rajongok, most is játszom az egyikben, az Eredeti helyszínben a Karinthy Színházban. Ez hihetetlenül aktuális, és azt látom, hogy nagyon sokan kíváncsiak Csurka István szellemiségére.
Az Új Színház koncepciója kapcsán az is felvetődött, az ellentábor és a szkeptikusok részéről, hogy nem tudják estéről estére magyar darabokkal megtölteni a nézőteret.
–Természetesen meg lehet tölteni magyar művekkel a nézőteret. El sem hiszik, hogy a mostanában, amikor oly sok szörnyűség történik világszerte, milyen sokan ki vannak éhezve a magyar gondolatra, a magyar szóra, a magyar drámára és a magyar humorra. Ezt azért is akarom kiemelni, mert sokan egyenlőségjelet tesznek a dráma és a tragédia közé. Biztos vagyok benne, hogy az Új Színházban játszanak majd magyar vígjátékot és szatírát is. Sajnos jelenleg nincs olyan fórum, mint amilyen majd az Új Színház lesz. Büszke lennék rá, ha majd abban a teátrumban játszhatnék. Nagyon nagy szükség lenne egy olyan színházra, ahol a valódi művészi értékeket meg tudjuk mutatni.

Bevallom, hogy elég keveset hallottam eddig a Magyar Nemzeti Cigányzenekarról. Kérlek, beszélgetésünk elején mutasd be ezt az együttest. Miért alakultatok meg? Rivalizálni szeretettek volna a „100 Tagúval”? – kérdeztem Ifj. Sánta Ferenc Príma Primissima, Kossuth-, és Liszt-díjas hegedűművész, prímás, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar elnöke, művészeti vezetőjét.
–Nem ez volt a célunk. A zenekart a jobboldali beállítottságú Ábrahám Dezső alapította 1988-ban, neki szent ügye volt, hogy a magyar nemzetnek legyen egy cigányzenekara. A bemutatkozó koncertet az Atrium Hyatt Szállóban tartottuk. Jómagam alapítója voltam a 100 Tagú Cigányzenekarnak, de nem volt kielégítő a kollégák hozzáállása, ezért többedmagammal kiváltunk, és akkor keresett meg minket Ábrahám Dezső az ötletével. Természetesen nem mindenkinek tetszett ez az elgondolás. Én örömmel mondtam igent a megkeresésre, hiszen előtte Ábrahám Dezsővel, és feleségével, Jákó Verával is sokszor felléptem. Minden vasárnap a MOM Művelődési Házban adtunk koncertet. A zenekar megalapítása után pedig elkezdtünk járni az országot és a világot. Tudod, hogy kik voltak nótaestjeink védnökei? Grosics Gyula, Buzánszky Jenő és Papp Laci.
Egy nemzeti cigányzenekarnak a más repertoárral kell rendelkeznie, mint a többinek?
–Ez csak természetes. A szokásos darabok megmaradtak, mint Brahms magyar táncai, vagy a Monti-csárdás, de nagyon sok újat tanultunk meg. Ezek közül néhányat említenék. Liszt-fantáziák, Sarasate: Cigányosan, Bizet: Carmen, Kodály: Galantái táncok, Háry-intermezzo, Hubay: Hullámzó Balaton tetején, Ravel: Bolero, Rossini: La danza, Szevillai borbély-nyitány, Smetana: Moldva, Hacsaturján: Kardtánc, Bartók: Este a székelyeknél, Strauss: Denevér-nyitány, Massanet: Thais-meditáció, Strauss: Éljen a magyar! Az alapján választjuk ki a műsort, hogy milyen helyre hívnak minket. Sajnos, az előző ciklusban, a szocialisták-liberálisok vezette érában, nem kaptunk anyagi támogatást.

A kassai Thália Színház Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek c. regényének színpadi változatát adták elő Beke Sándor rendezésében november 18-án a József Attila Színházban. A felvidéki társulat vendégjátéka iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem a stúdiószínpadon, hanem a nagyszínpadon, zsúfolt ház előtt és nagy sikerrel adták elő. Az előadás után Beke Sándor rendezővel, a kassai Thália Színház alapítójával beszélgettünk a darabról és a magyar színházi kultúráról.
Ennek az előadásnak tavaly májusban volt Kassán a bemutatója. Mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy Márai-darabot mutassanak be Márai városában?
–Most nem a bátorság, hanem a szükségszerűség dominált. Bátorságra 1991-ben volt szükség, amikor a komáromi szabadtéri játékokon megrendeztem a Kassai polgárokat. Abban az időben ez azért váltott ki hosszas vitát, mert Márait ugyanúgy támadta a sajtó, mint Esterházy Jánost. Mindkettőt fasisztának mondták. Nem akarták elismerni azt, hogy Márai Sándor otthon van Felvidéken, Kassán.

Teljes támadásba lendült a balliberális oldal, aminek képviselőit hisztériás rohamok gyötrik az Új Színházban történő vezetőváltás és a budapesti Kossuth tér átrendezése miatt.
Hogyan fogadtad Dörner György kinevezését? – kérdeztem Kligl Sándor szobrászművészt.
–Tetszett nekem a kinevezése, attól függetlenül, hogy mint Szegeden élő szobrász sajnos nem hiszem, hogy gyakori nézője leszek az Új Színháznak. Kiváló színésznek tartom Dörnert. A tiltakozás az, ami igencsak érdekes, mert diktátumot emlegetnek a tüntetők. Holott a főpolgármester úr törvényesen és pályázat útján nevezte ki az új vezetést, ami a mostani tiltakozóknak nem tetszik. És most mit hallok? Egy közgazdász, amolyan megmondó ember, aki egyben jó sajtkészítő is , kiáll, s közli, az EU ültet majd a nyakunkra miniszterelnököt egy éven belül. Úgy tudom, hogy nálunk parlamenti demokrácia van. Ez talán nem diktátum? Ez ellen miért nem tiltakoznak és gyűjtik az aláírásokat? Annak idején Moszkva mondta meg, hogy mikor és kit cseréljünk le. A jobboldalt ért támadások nem ma, nem tegnap kezdődtek el, hanem igen régen, és folyamatosan tart. 1945 -1990-ig totális baloldali uralom volt, majd újfent kaptak 12 évet a balliberálisok, és szemmel láthatóan idegrohamot kapnak, mikor a jobboldal szerephez jut. Az egész folyamatot betetőzte a már említett Róna Péter-ügy. Azt mondják, jönnek a szakértők. Nem ártana ezért, ha valamit tennének a politikusok a presztízsük érdekében, védelmében. Teljesen abszurd dolgokat tapasztalhatunk. A sajtószabadságért tüntetnek a baloldaliak. Nézzük csak, meg mi minden jelenhet meg az interneten, a blogokban. Mi van itt megtiltva? Ma gond nélkül mondhatja egy képviselő, hogy gazember a kormány. 2010-ben hatalmas vereséget szenvedett a balliberális oldal, kiütötték őket a ringben, de ők úgy tesznek, mintha nyertek volna. Döbbenetes a tünet. Emlékeznek az Új Színháznál lévő demonstrációra? Egy szalmasárga hajú színész, kidagadt erekkel a nyakán üvölt, és náci veszélyről beszél. Dörner lenne náci? Rendszeres szereplője volt a Hír Tv-nek, ők vajon mit szólnak ehhez?

Vajon mennyire érezhető a gazdasági világválság hatása a kultúrában? Megoldott –e a színházak menedzselése? Miért nem kell egyeseknek valódi magyar színház? Az egykor világhírű magyar műszaki generáció után a maiakra egyelőre nem tart igényt a világ! Mi ennek az oka? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Kévés György Kossuth-díjas, Ybl-díjas építésszel.
Kévés György: Gratulálok Dörner Györgynek és Csurka Istvánnak az Új Színház vezetői posztjához! Azt látom, hogy az Új Színház –ügye azonban nem egymagában áll. Nincs ok nélkül. A mesterségesen előállított pénzügyi, gazdasági világválság hatása nem csak a pénzügyekben jelentkezik, hanem a kultúrában is. Tehát egy egészpályás letámadásról van szó az atlanti világrészen. Alapvető bajok vannak, mert az oktatásnak szándékosan olyan irányt szabtak, hogy nagyon nehezen alakulhat ki egy egészséges kulturális és gazdasági világ. Az oktatásban vannak területek – főként a felsőoktatásban – melyeket sokszor egyáltalán nem vesznek számításba. Ide tartozik a színházak vezetése és menedzselése is. Ezért aztán előállt az az állapot, hogy zenészek, színészek döntenek nem csak művészeti – ami helyénvaló – , hanem gazdasági kérdésekben is a színházaknál. Ezt én nem tartom helyesnek, de most ilyen a rendszer, de ezen kéne változtatni. A cél, hogy magyar drámákat szeretnének játszani, igen nemes, mert fontos a magyar színházi kultúra terjesztése. Budapesten kiváló magyar szerzők művei csupán az egyharmadát teszik ki a színházak repertoárjának. Ezért teljesen értelmetlen, hihetetlen az az őrület, ahogy egyesek szembehelyezkednek a valódi magyar színház létrehozásának gondolatával. Meggyőződésem szerint ezt a jogos igényt ki kell elégíteni. Dörner György kiváló színész, és Csurka István pedig nem csak remek drámaíró, amit senki sem vitat, hanem annál jóval több. Megítélésem szerint, ha visszagondolunk az elmúlt húsz év politikai és gazdasági eseményeire, két embert igazolt a legújabb kori európai történelem, Vaclav Klausst és Csurka Istvánt. Mert mindkettőjüknek mindenben igazuk lett. Klauss a napokban is azt mondta, az Európai Unió alapvető tévedése, hogy az unió műszaki, gazdasági életét politikusok irányítják. A magam részéről azt még nem tudhatom, hogy konkrétan mi lesz a Dörner-Csurka együttműködés eredménye, de bizakodom, hogy ha hagyják őket sikeres lesz.

Rusz Milán színművész, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója: nem tartom korrekt dolognak azt az Új Színházzal kapcsolatban, hogy Magyarországon azért támadnak valakit, mert magyar darabokat szeretne játszani. Nálunk, a Szerb Színházban nemcsak, hogy játszunk magyar drámákat, hanem színházi műhelyünkben fordítunk is magyar darabokat. A magyar drámairodalom szerintem kiváló; és Szerbiában is játszanak magyar darabokat nem csak Újvidéken, hanem még Belgrádban, sőt attól délebbre is. Nagyon népszerű volt egy időben a Tóték, és a Szert Nemzeti Színházban óriási sikerrel ment a Víg özvegy. Műhelyünkben lefordítottuk Nagy Ignác Tisztújítását, vendégszerepeltünk Szerbiában Molnár Ferenc Játék a kastélyban előadásával, amit mi fordítottunk le. Mindkettőt nagyon szerette a szerbiai publikum. Jelenleg is több magyar színházban játszom, így Újpesten is, ahol a Nagyvizit egyik remek szerepét kaptam meg Dózsa László barátomtól. A közelmúltban pedig Sopronban mutattuk be Móricz Zsigmond Sári bíróját, amiben szintén játszom. Azzal támadják Móriczot, nem igazán jó dramaturg, holott remekül megírta a darabját, és a rendező, Mikó István pedig hozzájutott ahhoz az anyaghoz, amiket maga a szerző gyűjtött a Nyírségben. Gyönyörű szép népdalokról van szó. Ezen kívül a Magyarországi Szerb Színházzal egy szerbiai turnéra megyünk a Cseke Péter által átdolgozott Indul a bakterházzal. Egyik feladatunk, hogy magyar darabokat mutassunk be a szerbiai publikumnak. Nem szeretek nagy szavakat használni, de ez a mi küldetésünk. Ahogy az is, hogy kortárs szerb szerzőket mutatunk be a budapesti közönségnek. A profi c. darabunk pedig meg is nyerte a kisebbségi fesztivált. Ezért is újra kijelentem z Új Színházzal kapcsolatban, ha Magyarországon ma valakit azért támadnak , mert magyar darabot szeretne játszani, az helytelen. Miért lenne bűn magyar drámákat játszani?
A kortárs zenés színházi, operai életben is megfigyelhetők a csoportosulások? - kérdezem Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőtől.
– Ott nincsenek csoportosulások. A leírt kotta nyomán, a zene szeretete a hangzó anyagot rendben tartja. Az Operaházban azonban esetenként rendezői túlsúly érvényesül. Ez megrontója számos előadásnak. Ilyenkor a rendező önkényesen megváltoztatja a darabok eredeti helyszínét, mondanivalóját. Kiveszi a hősi, naív, pozitív elemeket és csupán alapanyagnak használja az adott művet, hogy saját elgondolását érvényre juttathassa. Ez a barbár munka tönkreteszi a remekműveket. Ilyenkor oda nem illő színpadkép ugyanúgy fokozza az elidegenítő hatást, zavaró érzést kelt az emberekben és rombolóan hat. Csodálom, hogy a nagyszerű énekes gárda és a zenekar eltűri tehetségük ilyetén történő kisajátítását.

Az Új Színház körüli történések, a hisztériakeltés is világosan megmutatja a hazai művészeti élet megosztottságát. Akik eddig mindent uraltak, most elveszíthetnek egy hídfőállást.
A kortárs zenés színházi, operai életben is megfigyelhetők a csoportosulások? - kérdezem Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőtől.
– Ott nincsenek csoportosulások. A leírt kotta nyomán, a zene szeretete a hangzó anyagot rendben tartja. Az Operaházban azonban esetenként rendezői túlsúly érvényesül. Ez megrontója számos előadásnak. Ilyenkor a rendező önkényesen megváltoztatja a darabok eredeti helyszínét, mondanivalóját. Kiveszi a hősi, naív, pozitív elemeket és csupán alapanyagnak használja az adott művet, hogy saját elgondolását érvényre juttathassa. Ez a barbár munka tönkreteszi a remekműveket. Ilyenkor oda nem illő színpadkép ugyanúgy fokozza az elidegenítő hatást, zavaró érzést kelt az emberekben és rombolóan hat. Csodálom, hogy a nagyszerű énekes gárda és a zenekar eltűri tehetségük ilyetén történő kisajátítását.

November 5-én megalakult a Magyar Nóta Egyesületek, Klubok és Nótakedvelők Országos Szövetsége a Felsőzsolcán tartott tanácskozáson. A cél, hogy visszaállítsák a magyar nóta népszerűségét. 2010 májusában országos konferenciát szerveztek A magyar nóta szerepe, jelene és jövője címmel. Az ülés sikerén felbuzdulva szombaton Felsőzsolcán rendezték a Magyar Nóta Egyesületek és Klubok Országos Tanácskozását, ahol a jelenlévő mintegy hetven egyesület megalakította az országos szövetséget. Vendégünk Nógrádi Tóth István, a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke.
Legyen kedves röviden összefoglalni a konferencia tartalmát!
– A konferencia fő iránya az összefogás szorgalmazása volt. A város polgármesterének köszöntője után kezdődött el a konferencia, ahol én a magyar nóta helyzetéről beszéltem. Ezután a magyar nóta egyesületek működéséről és tapasztalatairól esett szó és a magyar nótakedvelők képviseletéről és igényeik kielégítéséről tanácskoztunk. Ezután alakult meg a Magyar Nóta Egyesületek, Klubok és Nótakedvelők Országos Szövetsége, melynek elnökének Siska Andrást választotta a grémium. Aki csatlakozni kíván a szövetséghez, megteheti a siska1@t-online.hu e-mail címen. Arról is döntöttünk, hogy jövőre megrendezzük a magyar nóta napját is, hasonlóan a magyar dal napjához. Ez egy igen nagyszabású országos rendezvény lenne. Arra gondoltunk, hogy szüret idejére lenne jó ezt megszervezni. Több borfesztiválon voltam, és igen furcsa, hogy a sátor mellett éneklik a magyar nótát, isszák a magyar bort, míg a színpadon beatzene szól. Nem a dzsessz és a beat ellen beszélek, de a magyar bor mellé igazából a magyar zene illik.

Varga Vilmos, színművész, rendező, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház művészeti vezetője: Olvastam Dörner Györgyék művészeti koncepcióját, és egyetértek a benne foglaltakkal. A magyar klasszikus és kortárs drámáknak kell egy színház Pesten, ahol ezeket a műveket mindenfajta ferdítés nélkül játsszák. Ma ugyanis egy Bánk bánt úgy rendeznek meg, hogyha a plakáton nem látnám a darab címét, rá se ismernek az eredeti műre. Én az ilyen színházat nem igenlem. A Nemzeti Tragédiájából pedig kihagyták a zárómondatot: „mondottam ember küzdj, és bízva bízzál.” Az ilyen buta akarnokságon most sírjunk vagy nevessünk? Mi Az ember tragédiáját nyolc színészre és hat műszaki személyzetre komponáltuk. Egy teljes nyáron át dolgoztam a forgatókönyvön és a rendezői példány elkészítésén. Ez az előadás nem stúdiószínpadra készült, de bármilyen térben előadható módon. Az előadás 3 millió forint pályázati pénzből készült el, és 25 alkalommal játszottuk. A pesti Nemzeti Színház Tragédiája előadásonként került ennyibe. És ők 50 alkalommal játszották. Pénz hiányában a rendezést ingyen csináltam, sőt Lucifer alakításomért sem vettem fel Erdélyben fellépti díjat. Nagy áldozatokkal járt a produkció, de eljutottunk vele a Felvidékre, Szlovéniába, Magyarországra, és amint említette, Németországba is. Érdekesség: eddig valahányszor nyilatkoztam újságíróknak arról, hogy mi vittük el először Németországba a Tragédiát, azt udvariasan kihagyták az interjúból. Ettől még a tény tény marad. Tény, hogy egy ilyen nemzetközi turné 80 személlyel hatalmas összegbe kerülne, s mi 15-en voltunk összesen, de teljes értékű Tragédiát vittünk ki. Ez azért is szükséges, mert sokan nem is ismerik Madách remekművét. Ahogy egy magyar agyban nem születhetnek pl. német gondolatok, úgy egy nem magyar agyban nem születhetnek magyar gondolatok. Azt pedig nem tartom helyesnek, hogy valamit már akkor kritizáljunk, amikor el sem kezdődött. Látnokok ezek a liberálisok talán? Ezt igen nevetségesnek tartom, és a határ túloldalán úgy látom, hogy egy erős liberális összefogás alakult ki, és ők mindenre képesek. Akik pedig ehhez az oldalhoz tartoznak, azért hisztériáznak, mert elveszítettek egy helyet, ahonnan butíthatták a népet.

Szersén Gyula színművész: Gratulálok Dörnernek, Csurkának és Pozsgainak! Elég furának tartom, hogy egyesek azt írják, nincs arra közönségigény, hogy a magyar drámának színháza legyen. Tehát szerintük nem kell a magyaroknak a magyar dráma. Én nem tudom, hogy ezt honnan veszik, talán körkérdést tettek föl? Biztos vagyok benne, hogy igénylik az emberek a magyar drámát. Az Új Színház –ügyhöz többen hozzászóltak, voltak kik Tarlós úr döntése mellett, mások ellene. Én most egy más aspektusból szólok hozzá az ügyhöz. A rendszerváltás óta nagy problémát jelent, hogy elvesztették a pesti színházak a profiljukat. Húsz évvel ezelőtt még pontosan tudta a néző, hogy pl. a Madách, vagy a Hevesi téri Nemzeti milyen darabokat ad. Amikor bejött az első musical, és rájöttek az igazgatók, hogy az mekkora bevételt hoz, elindult a zenés műfaj divatja. A musical uralja szinte az összes fővárosi színházat. Most már fogalmam sincs, hogy melyik pesti színháznak mi a profilja, mert mindenki egyforma katyvaszt játszik.

Koncz Gábor színművész, rendező, Kossuth –díjas, érdemes művész: Szívemből gratulálok az Új Színház új vezetőinek! És azért, hogy magyar drámákat szeretnének játszani. Nem igaz, hogy rosszak a magyar drámák, és nincs igény rájuk. Most lesz az Elveszett paradicsom bemutatója, amiben az apát játszom. Érdekes a sors, mert pályám elején a fiút játszottam, s partnernőm Szegedi Erika volt. Ez a darab is bizonyítja majd, hogy igenis van igény a magyar drámákra. Én ezeken a darabokon nőttem föl. Azt mondják, hogy nem kell játszani? Szerintem kötelező volna a magyar drámákat játszani a fiatalok számára, hogy gyerekeim ezen nőjenek föl.

Kiss Törék Ildikó színművésznő, a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának volt művészeti vezetője: Szívből gratulálok az Új Színház új vezetőinek. Elég méltánytalannak tartom a támadásokat. Főleg azt, hogy még egyetlen egy bemutatója sem volt az új vezetésnek, és máris támadnak. Miért is kritizálnak előre? Kilenc éven keresztül voltam a magyar tagozat vezetője, és elértem azt, hogy 1980 és 1989 között hat Csurka-bemutató legyen Nagyváradon. Az engedélyeztetés is érdekes volt, mert Csurka Istvánt helyi szerzőként mutattuk be, ugyanis az írónak létezik nagyváradi kötődése. Nekünk a legnehezebb időkben sikerült az engedélyeket megszerezni. Csurka darabjait nagyon szerette a közönség, 70 előadást játszottunk a Deficitből, s mindegyik bemutatott drámájával országos turnéra mentünk, amit külön jóvá kellett hagyatni. Nagyon jók a magyar drámák, és vétek azokat nem játszani. Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy lesz közönsége az új magyar pesti színháznak.

Galán Géza színész, rendező, a Zselízi Fesztivál ötletgazdája: Nem leptek meg az Új Színházzal kapcsolatos támadások. Hiszen nem ez volt az első. Menetrend szerűen, ha valaki a zárt körön kívülről kerül a belterjes „szakmai” szín közelébe – beindul a pánik-gépezet! Tiltakozások, aláírás-gyűjtések, tüntetések, oldalvágások. Mert csakis ők képviselhetik a „szakmát”! A szellemi manipuláció mellett, vacak megélhetési pozícióharc miatt is…
Honnan ez a kizárólagos privilégium? Csak a már-már kötelező „Szivárvány-Szín Háza” lehet az új? Felejtsük el nemzeti színeinket? A félreértés lehetősége miatt: a „szakmát” irányító és csak az azt támogató bebetonozott zárt rendszerről szólok. Amelyik átfogó és nehezen tetten érhető célokkal működik egy nemzetek feletti kultúrpolitika érdekében! Sok művész talán nem is sejti, hogy milyen gépezetnek az alkatrésze. Ha pedig tudja, mit tehet? Hová mehet? „…És egyszerű kap együgyű nevet és, rossz kapitány rabja lett a jó…” Milyen felsőbbrendű meghatalmazás alapján meri valaki a kortársáról kijelenteni, hogy az „szakmailag” alkalmatlan, és tűnjön el a színről? Persze, tudjuk, hogy ez nem új jelenség. Egyetlen példa, amit úgy ismerek, mintha akkor éltem volna! Miként tiltakoztak és hisztériáztak pl. az 1840 években, amikor a körön kívülről felbukkant egy valaki:

„Petőfi pediglen erőlködik vala,
Petőfi pediglen poéta nem vala;
Petőfi verseit elolvastam vala,
És ennél még nagyobb ínségem nem vala. Ámen.”

„Ekkép fénylik Petőfi, mint első nagyságú csillag – a porban.”

„A művészettől elpártolt músafi már többnyire bűzhödt lapályokon vágtat, mindig könnyű
pegazával: póroknak, a pórok legalsóbb, legnyersebb osztályának énekel…”

Az akkori felsőbbrendű „szakma” módszerei nem sokban különböztek a mai kiváltságosokétól. A fenti vélemények egy kötetre valóak. (Endrődi Sándor: Petőfi napjai a magyar irodalomban.) Neveket nem írok, mert feledésbe merültek! Ám, a „magyar pórok, legnyersebb osztálya” költőjének nevét, ma már a hozzá méltatlan, mai kirekesztők is szívesen tűzik – formálisan – zászlajukra, anélkül persze, hogy tudnák kiről is van szó…

Kiss József író, rendező: Rezignáltan figyelem az eseményeket.Fogalmam sincs, hogy honnét van bátorságuk egyeseknek újnyilasnak nevezni Dörner Györgyéket. Én keresztény vagyok. Befogadó, és nem kirekesztő. Képtelen vagyok az ő fejükkel gondolkodni. A gyűlölködés idegen tőlem. Az mindenesetre komikus, hogy Szirtes Tamást, ha jól emlékszem, aznap nevezte ki a főpolgármester a Madách Színház élére, hogy ezt a tiltakozást aláírta. Abszurd tragikomédia az egész. El sem hiszem, hogy ezt látnom kell, és valóságként kell tudomásul vennem. Nem is veszem tudomásul. Én egy másik Magyarországban hiszek, és abban is élek.

Bobory Zoltán költő: Nagyon drukkolok Dörner Györgynek és csapatának, mert úgy érzem, hogy a születendő színház a magyar nyelv védelmének lesz a letéteményese. Ezt sejtik a liberálisok, és éppen ez a támadások oka. Az is érdekesség, hogy annak idején, amikor Csurka István elkezdte politikai pályafutását, nyílt, logikus és bátor programmal a nemzet javára és érdekében vállalva a harcot, emlékezzünk, a sortüzet nyitók egyik legfőbb mondandója az volt: miért nem maradt meg a „kaptafánál", jobban tenné, ha „csak" írna. Nos, Csurka István visszatért a magyar irodalom színterére, a színházi világba. Most ez lenne a baj? Arról miért nem beszélnek, hogy Csurka István mennyi igazságot mondott ki és látott előre. Ha fontos lenne számukra magyar kultúra ügye, örvendhetnének. Mert új lendületet kaphat a magyar drámaírás.

Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója: Mindig ellene voltam a társadalom megosztásának. A megosztott társadalom fejlődésképtelen. A mi társadalmunk, sajnos, hihetetlenül megosztott. Minket, nemzetben gondolkodókat, keresztény, keresztyén értékrendet vallókat nem csak az ’50-es években bélyegeztek meg, hanem az ún. rendszerváltás utáni években is. Ezért sokszor megalázó helyzetbe hoztak minket, és azt remélték, hogy elveinket feladva a pénz, a siker ígéretével megmámorítva beállunk abba a sorba, amibe a szocialista, liberális ideológiát képviselők vezetnek. 1990-ben reméltük, hogy bekövetkezik a rendszerváltozás a színházi világban is. Több mint 20 évet kellett várni, hogy elinduljon ez a folyamat. 1990-ben azt hittük, hogy a begyöpösödött szocialista és liberális színházi vezetőket lecseréli a politika olyanokra, akik nemzeti értékrendet vallanak. A kultúrát – s ezt tudomásul kell venni – mindig a politika irányította. A Napkirály kedvence volt Moliere, s ezért maradhattak fenn művei. Mi tehát továbbra is alázatosan végeztük munkánkat, és csak reménykedtünk abban, hogy feléled a nemzeti kultúra.

Dörner György kapott egy hivatalos levelet felzetes papíron Márta Istvántól, az Új Színház ügyvezető igazgatójától. Mielőtt akármit is hozzáfűznék betű szerinti hűséggel közlöm.

Levél Dörner Györgyhöz

Megtisztelő, hogy az elmúlt napokban Pozsgai Zsolttal több esetben is jártatok színházunkban –gondolom – ismerkedni repertoárunkkal. Természetesen minden esetben biztosítottuk/ biztosítjuk részetekre az Új Színház szabott árú szakmai belépőit.
Viszont.
A társulatunkból többen jelezték, hogy a színfalak mögött jelenlétetek zavaró, ezért kérlek benneteket, hogy az előadások szünetében és utána, lehetőleg ne „látogassátok” színházunk szolgálati területeit. Esetleges gratulációtokat telefonon, e-mailban, vagy esemesben tegyétek meg.
Ez természetesen kérés és nem tiltás!
Gondolom, - mint színházi emberek – megértitek a társulatunkra nehezedő súlyt, megértitek színészeink és műszakunk kiszolgáltatottságát, megértitek továbbá, hogy biztosítanunk kell az elkövetkező hónapok nyugodt és zavarmentes munkáját ebben az igen feszült, ellentmondásos, zavaros időszakban.

Köszönettel

Márta István ügyv. ig.
Új Színház
Bp. 2011. nov. 2.

Nem is tudom, mi tetszik legjobban ebben a levélben. Talán mégis az új bekezdés, a „Viszont”. Ez nemcsak Freud-i értelemben, hanem általános igazgatói minőségben, sőt akár katedrán állva is élvezhető. Ott áll egy bizonyos igazgató bácsi a katedrán, kissé fékezett indulattal a nebulók gazembersége miatt és nádpálcájával az asztalra csap:


Most már nem fékezi magát tovább. Jönnek körmösök, ha kell. Ez gyönyörű. Társadalmi értelemben azonban szomorú, ugyanis erre a Viszont – lélekre már tizenhárom év óta és most még néhány hónapig egy intézmény vezetése, egy színház van bízva – viszont ő ennek csak így, mint újbekezdés- viszont – tud megfelelni. Vagyis sehogy.

Csurka István személye újra a figyelem középpontjába került. Főként az Új Színház „nemzetközivé” váló ügye és az Ascher café című esszéje miatt. Mi most mégis 1956-ról kérdeztük először a hetvenhét éves írót, aki felhagyott a nyilvános politizálással, s két új, a mai magyar valóságot megjelenítő drámájával is visszatért az irodalom, a kultúra terepére.

Sejtettek-e valamit az írók ötvenhatban a forradalom közeledtéből?
- A forradalom előkészítése igen boldog korszaka a magyar irodalomnak, s különösen az olyan fiatal íróknak, mint akkor én voltam. 1956 szeptemberében adták ki az első novelláskötetemet, Tűzugratás címmel. Azok az írók, akikben volt egy kis becsület, természetesen azonnal keresni kezdték a konkrét szerepüket, amikor kitört a forradalom. Ki az írásban, ki a harcban. Én mindkettőben részt vettem. Nemzetőrparancsnok voltam, emiatt tartóztattak le Kádárék a megtorlás folyamán.

A magyar drámának, sem a születô jelenkorinak, sem a klasszikusnak mindeddig nem volt műhelye a fôvárosban. Pályázatunk benyújtásával éppen ezt a kiáltó hiányt akarjuk orvosolni. A tulajdonos fenntartó méltányolta ezt a szándékot és 2012. február elsejével Dörner Györgyöt nevezte ki az új műhely igazgatójává. Magam, a gondolat megfogalmazója koromnál fogva – 77 – az operatív irányításban nem kívánok részt venni, hanem régebbi és új drámáimmal és a szellemi irány tartásával akarom az ügyet elôbbre vinni.
Ebben a rovatban, amelynek felvetéseit hetente a Magyar Fórumban is közreadjuk, a felvetôdô elvi és technikai, anyagi és erkölcsi problémákra akarok rávilágítani. Eltekintek azonban a hetek óta folyó hisztérikus tiltakozó mozgalom válaszra méltatásától, az értelmetlen vitától, mivel teljes mértékben kielégít, hogy a vádlók és a bennünket nácizók között ott van a filozófusbotrány ötvenmillió forint módfelett gyanús és részrehajló szétosztásával megvádolt Heller Ágnes, mint színházi tekintély, nemkülönben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták szövetségének elnöke, talán mint dramaturg...

Szarvas József színművész: Aki Dörner Györgyöt leantiszemitázza, az gazember.

Hisztéria, aláírásgyűjtés, tüntetés, liberális sajtóhadjárat – ez követte Dörner György kinevezését. Blaskó Balázst, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatóját is megtámadták annak idején, miután kinevezéséről döntés született.
Ugyanazok tiltakoztak akkor, mint most?
– Vannak természetesen átfedések. Jelenleg szélesebb körből tiltakoznak, mint az én kinevezésemkor. Tavasszal főként az elődöm személyéhez köthető művészek tiltakoztak ellenem. Nem egészen értem azt a hihetetlen hisztériakeltést, ami most Dörner György, Csurka István és közvetve Pozsgai Zsolt kinevezésének hírére indult be.

Gárday Gábor operaénekes, színművész: Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam a hírt, hogy Dörner György és Csurka István nyerte el az Új Színház vezetését. A nagy örömöm főleg annak tulajdonítható, hogy a céljuk: magyar színház legyen az Új Színházban. Tehát magyar szerzőktől játszanak, magyar darabokat és magyar rendezői fölfogásban. Az egész hisztéria, ami a kinevezésekkel kapcsolatban zajlik, megijeszt és aggaszt. Amikor egy 2/3-os többséggel megszavazott kormány próbál megszabadulni attól a gazdasági bilincstől, amit a bolsevikok raktak a magyar dolgozók kezére, akkor én elszörnyedve nézem és hallom azt a hisztériakeltést, amit egyes kollégáim folytatnak az Új Színház ügyében.

Maros Gábor színművész, operaénekes, rendező: Gratulálok Dörner Györgynek és Csurka Istvánnak a kinevezéshez! Sejtettem, hogy elindulnak a támadások, hiszen ez a színház egy frekventált helyen működik, a közelében sok más teátrum található. Ezek a színházak eddig „jól elvoltak egymás mellett.” És most hirtelen lesz egy színház a Nagymező utca és az Andrássy út közelében, ahol nem tingli-tangli, nem langyos, szirupos amerikai darabok, hanem magyar drámák mennek. Egy olyan színház, ahol másként gondolkodnak.

Leblanc Győző operaénekes: Örülök Dörner György kinevezésének, gratulálok neki. Számítottam a tiltakozásokra, mert ugyanezt a hisztériát hallottuk, amikor Balázs Pétert kinevezték a szolnoki színház igazgatójának. A „szakma” balliberális tagjai akkor is petíciókat írtak a legmagasabb grémiumokhoz, melyben kikérték maguknak az ilyen típusú eljárást. Jobboldalinak tartom magam, és nem tudom, miért bűn az, ha kimondjuk: Magyarországon élünk, és szükség van egy olyan színházra, amely a nemzeti ideológia mentén működik, olyan színházra, amely magyar darabokat játszik. De kérem: több mint 25 pesti színház van, és ezeknek a vezetői mind a jelenlegi ellenzéki körhöz tartoznak. Itt az ideje annak, hogy másfajta szemlélet is legyen, és ne csak ez az egyoldalú. A balliberálisok a kultúra területén túlságosan is kihasználták az előnyüket, és éppen ők rekesztik ki azokat, akik a magyar értékeket képviselik, ezért Magyarországon eddig csak az tudott színházat csinálni, aki kiszolgálta a balliberális oldalt.

Ascher, a Csurka István és Dörner György elleni aláírási akció kezdeményezője Márta Istvánról már mint kétes teljesítményű színigazgatóról, elvtelen emberről értekezik az ÉS-ben, aki a színházának csupán zenei vezetője volt, amikor le-csapott egy kínálkozó lehetőségre, és kifúrta Székely Gábort. A Márta által vezetett színház hullámzó színvonalon működött, karakter nélkül, de 13 tanulóév kellett ahhoz, hogy mostantól jó színházat csináljon. Majd. De nem ez az egyetlen etikátlan eljárása Aschernek. Az akciójához csatlakozók között olvasható Kincses Károly neve is.

Kincses Károly operaénekes, színész, a Miskolci Nemzeti Színház művésze: nem én voltam az aláíró. Igen nagy önteltségre utal, ha valaki úgy gondolja, ahogy leírják a nevét, akkor csak őrá gondolhatnak, és senki másra. Harminc éve vagyok a pályán, azóta fővárosi és vidéki színházakban is felléptem, és jelenleg egy színházi témájú ügyről van szó, így aztán joggal feltételezhetik rólam, hogy én vagyok az aláíró. Magam részéről felháborítónak és etikátlannak tartom az aláírásgyűjtés módját is, mert mindez olyan helyzetbe hozhatja az embert, hogy állandóan magyarázkodnia kell. Mondjuk sejtem, hogy kiről lehet szó.

Dózsa László érdemes művész, az Újpest Színház főrendezője: Nagyon örültem Tarlós István főpolgármester úr döntésének, mert Csurka István, Dörner György és Pozsgai Zsolt egy fantasztikus triumvirátust alkotnak. Mindhárman nagyon tehetségesek és elkötelezettek a magyar dráma iránt. Néhány évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy Újpesten csak magyar drámákat játszunk, ezért is nevezted el a mi kis színházunkat a magyar drámák teátrumának, amit nagyon megköszönök. Nem lepődtem meg a támadásokon, azért sem, mert még mi is kaptunk belőle anno, hogy minek magyarkodunk, miért játszunk magyar drámát. Ha az nem tetszik a hangadóknak, amit mi csinálunk Újpesten, akkor hogyan is tetszene egy olyan színház nekik, aminek szellemi irányítója Csurka István?

Harsányi Gábor érdemes művész, az Újpest Színház művészeti vezetője: Dörner György egy nagyszerű szakember, képzett, diplomás művész, megfelelő életművel. Nem is értem, mi vele a probléma! Egy megfelelő embert választottak ki erre a posztra. Azt gondolom, hogy előbb-utóbb mindenki megnyugszik, és majd a közönség eldönti azt, hogy Dörner milyen színházat csinál.

Bucz Hunor, a 42 éves óbudai Térszínház igazgatója, rendezője: Szívből örülök Dörner kinevezésének. Végre reménykedhetünk, hogy lesz egy olyan kőszínház Budapesten, ahol a magyar nyelv érthetően és árnyaltan hangzik, mert nem valamiféle nincs anyanyelvünk dialektusban, idegen hangsúlyokkal, felhajló dallamokkal és nyakba pöszögve, de nyelvünk drámaiságát és gesztus tartalmait átélhetően közlik a színészek. Reménykedhetünk, hogy klasszikus drámáink és drámafordításaink tisztességgel kerülnek színpadra és nemzeti sorskérdéseink hitelesen szólítanak meg minket az előadásokban. A rendezői és az ideológiai önkény, a hatásvadász semmit- mondás formalizmusa helyett, a darabok pontos elemzését és értelmezését adó színházi műhelymunkában a népszínházi kifejezőeszközök és a korszerűség megtalálja majd az utat lélektől lélekig. Bízom a három meghatározó elme, Csurka István, Dörner György és Pozsgai Zsolt tehetségében és következetességében, mert tisztában vannak színházi életünk mételyeivel és elidegenedettségével, és ezért mindent megtesznek, ha végre szóhoz juthatnak, hogy lassú és szívós építkezéssel visszahódítsák az ifjúságot a színházba, a szentbe, a nemzet templomába, ahová nem kikapcsolódni, de bekapcsolódni mennek az emberek, ahol nem muzeális távolságból, de kortársként szól Szophoklész, Arisztophanész, Bornemisza és Csokonai, Katona, Vörösmarty és Madách és a felejtésre ítélt Móricz,Németh, Illyés, Pilinszky és Weöres, Örkény és Páskándi – jaj Istenem, meddig sorolhatnám…és a kortársainkról még szó sem volt. Shakespeare, Moliere, Beckett, Ionesco… Lesz iskolaszínház és verspódium, és lesz nevető Parnasszus Heltai Gáspártól Karinthyig, a csali mesétől Nagy Lajosig… Talán egy-egy hangverseny sem lesz ott idegen. Halljuk majd: Ne bántsd a magyart Zrínyitől, Kodálytól, vagy Lajta László 56-os szimfóniáját. Bizony irigylem Dörnerék bátorságát, mert lehetetlenre vállalkoznak, amikor az elmúlt húsz plusz ötven év ízlésterrorjával és kontraszelekciójával szemben, a multinacionalista kultusz közepette nemzetépítő, honvédő szellemiségű alkotóműhely a céljuk, és mélyen tisztelem Tarlós Istvánt, hogy ekkora kockázatot és felelősséget vállalt egy magyar színházi koncepcióért. A Nemzeti Színház hajdani igazgató rendezője, az agyonhallgatott Németh Antal szelleme támadhat fel tettük nyomán és az Aczél-éra által erőszakosan megszüntetett színházi törekvések éledhetnek föl és bíztatást kapnak azok a kis színházak is, akik dacolva körülményeikkel, hívatásuknak vallják a magyar elmék pallérozását.